Vizsgaközi dél-olaszországi kirándulásom második állomása Nápoly volt, ahol két egész napot töltöttem el, persze ha igazán korrekt szeretnék lenni, akkor helyesebb azt mondanom, hogy egy napot Nápolyban, egyet pedig Pompei-ben kalandoztam.

Gyerekként teljesen bele voltam bolondulva a vulkánokba, mindent elolvastam róluk, amihez hozzáfértem (tekintve, hogy kilenc éves voltam, ez kimerült a Tudorkában és a különböző gyermek enciklopédiákban), így nyilvánvaló, hogy Pompeji-ről is sokszor hallottam. Amikor Nápoly felé közeledve láthatóvá vált a Vezúv sziluettje, rögtön elkapott a gyermeki rajongás, és bár izgatottan bámultam ki a busz ablakán, azért mégis volt valami rémisztő abban, hogy egy működő vulkán alszik a néhány kilométeres körzetemben.

Nápolyból vonattal könnyen eljuthatunk Pompei-be, azt viszont fontos észben tartanunk az olasz vasutak igénybevétele során, hogy a jegy birtoklása még nem jogosít fel bennünket az utazásra, ugyanis felszállás előtt érvényesítenünk kell a jegyünket az állomáson elhelyezett automaták egyikében. Én természetesen ezt rögvest el is felejtettem, így az utolsó pillanatban kellett visszaszaladnom. A pompei-i vasútállomásra érkezve már csak harminc perc séta és egy egyórás sorban állás választ el bennünket attól, hogy megtekinthessük korunk egyik legjelentősebb történelmi emlékét. Szerencsére még nem töltöttem be a huszonötöt, így a pénztárnál jogosult voltam a két eurós kedvezményes jegy megvásárlására. Azonban a huszonöt év feletti látogatóknak már tizenöt eurós belépőjeggyel kell számolniuk. A bejáratnál rengetegen kínálnak idegenvezetést, ki tudja milyen árban, azonban tapasztalataim szerint Pompeji-en belül egymást érik ezek a csoportok, így mindig akad olyan csapat, amelynek az idegenvezetésébe fél füllel belehallgathatunk.

Számomra egyébként Pompeji igazi érdekességét az adta, amikor a hely varázsába belefeledkezve elképzelhettem,

milyen lehetett itt az élet sok-sok évszázaddal ezelőtt ugyanezen falak között, amelyeket egy természeti katasztrófa konzervált a jövő látogatói számára.

Persze a megmaradt freskók és egyéb leletek jelentős részét nem Pompejiben, hanem a Nápolyi Archeológiai Múzeumban (Museo Archeologico Nazionale di Napoli) tudjuk megtekinteni.

Miután egy egész napot bóklásztam Pompejiben, kirándulásom utolsó napját teljes egészében Nápolynak szenteltem. Eredetileg véletlenszerű sétálgatást terveztem erre a napra, azonban érkezésem estéjén a hostel tulaja (egy hatalmas adag pasta kíséretében) részletes beszámolót tartott arról, hogy hová érdemes Nápolyban ellátogatni, így végül az ő térképét követve igyekeztem felfedezni a várost.

Első utam (hogy a hosszú sorban állást megelőzzem) a Sansevero kápolnába vezetett, ahol megtekinthettem a művészettörténetben méltánytalanul elhanyagolt Giuseppe Sanmartino Cristo Velato (Fátyolozott Krisztus) névre keresztelt művét.

Innen számos templomon keresztül eljutottam a földalatti Nápolyba, kipróbáltam a világ legszebb metróállomását

- a helyiek legalábbis állítják, hogy ez a legszebb, a térképemet követve eljutottam a tengerpartra, ahol egy rövid időre megpihentem, hogy végül egy véletlenszerűen kiválasztott metróállomásról az archeológiai múzeumban kössek ki. Persze két megálló között szereztem egy fagyit, kipróbáltam az igazi nápolyi sfogliatellét (kagylóformájú, levelestésztából készült nápolyi édesség), és kóstoltam pizzát a szülőhazájában, mert Nápolyban a kultúra mellett bizony a konyhát is érdemes felfedezni.

Nápoly kétségtelenül varázslatos hely, persze a katasztrofális és kesze-kusza jelzőkkel is illethetném, de ezek is mind a varázslat részei. Az utcákat róva pedig mindenképp érdemes nyitott szemmel járnunk, ugyanis minden sarkon rábukkanhatunk egy újabb csodára.

Szerző: Bali Cintia
Fotók: Bali Cintia

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD.