Ez az utolsó tanítási hét, és a város egy jó ideje ünnepi készülődésbe kezdett.

A főtéren egy apró karácsonyi falu van kialakítva– szokatlan, de üdítő a sok egyforma vásár után. A helyi cégek vagy intézmények közül soknak van egy üvegházikója, hogy népszerűsítsék a tevékenységüket. Személyes kedvenceim a csillogó ezüstruhába öltöztetett állatfejű próbababák és a csirkék, akik azért vannak ott, hogy közelebb hozzák a természetet a gyerekekhez, akik lehet, hogy különben csak a tányérjukról ismerik a húst. Szerencsére nekem is mindig mellettük vezet el az utam az egyetemre menet, úgyhogy reggelente meg tudom nézni, hintáznak-e a friss szalma felett. A városháza kivilágítva egy mesebeli mézeskalácsházikóhoz hasonlít, és az ugyanolyan magas karácsonyfa is nagyon szép a kerek, krumplihoz hasonlító térköveken (amiben jól meg lehet botlani, de kit érdekel ugye, mert mutatós).

Sok karácsonyi főzőcskézést meg sütögetést rendeznek itt-ott és mindenki tart karácsonyi bulit is; az egyetem, a kórus, a barátok. A karácsony egyúttal azt is jelenti, hogy vége a tanévnek, a legtöbben hazautaznak az ünnepekre, vagy itt vonulnak vissza a vizsgákra készülve.

Nekem is tanulnom kell, ezért ez az utolsó bejegyzésem, és itt meg is ragadom az alkalmat egy kis összegzésre.

Az elmúlt négy hónap alatt nagyon megszerettem ezt a kis országot a büszke lakóival és szép fenyőivel. A lakók eléggé hasonlítanak ránk abban, hogy inkább csendesek és maguknak valók, nem kitörő örömmel, hanem inkább sztoikus nyugalommal szemlélődnek. Ez a mentalitás sokkal közelebb áll hozzám, mint mondjuk az amerikai, ahol mindenki mindig mosolyog. Ettől függetlenül az összes észt, akit megismertem nagyon segítőkész és kedves volt. Nagyon tetszik még a nemzeti büszkeség bármire, amijük van, és az, ahogy az e-demokráciát (e-Estonia) kialakították maguknak. Az, hogy egy nép a hányattatásaik és folytonos leigázások ellenére ilyen békés tudott maradni, nekem borzasztó rokonszenves. Az észtek gyakorlatilag énekléssel vívták ki a függetlenségüket, kedvenc időtöltésük a természetben lenni és gombászni meg bogyót szedni, ezen kívül szívesen úsznak, és mindig szaunáznak. Mennyire jó!

Az észt konyha is elég hasonló a magyarhoz, még tejföl is van (na jó, átmenet a tejszín és a tejföl között, de még így is ez hasonlít a legjobban a miénkhez), meg helyi túró rúdi. A sok tejtermék, krumplievés is ismerős nekünk, de a halas szendvicsek már nem annyira. Az idő, nos, kicsit hidegebb van, de sokkal többet van sötét. Ez mondjuk nem fog hiányozni, ha majd hazamegyek. Az viszont igen, mennyire segítik a helyiek a külföldiek beilleszkedését és mennyi programot szervezett nekünk az Erasmus Student Network, az International House of Tartu vagy a Tartu Welcome Center. Sokan vannak és szeretnek minket, a magyarokat pedig különösen, amin még most is mindig meghatódom. Szerintem sok magyar nem is tudja, hogy rokoni szál fűz minket az észtekhez, pedig érdemes lenne ezt ápolgatni, megéri. Sokat tanulhatunk tőlük, és kellemes hűvös van nyáron.

Az észt nyelvet imádom, szerintem nagyon szép és gondolkodom, hogy otthon is tanulom tovább és/vagy belekezdek a finnbe. Északibb testvéreinknél különben is szintén jól éreztem magam. Szerintem többet kellene ápolnunk a finnugor rokonságot, mint ahogy ők is csinálják. Ja, és szerencsém volt megismerni az észt nemzeti eposzt is, aminek a neve Kalevipoeg és gyakorlatilag a finn Kalevaláról másolták (ezt észtektől hallottam, azért írom ilyen bátran). Ráadásul ezt megfestve is volt szerencsém látni egy tallinni múzeumban, ami nagyon nagy élmény.

Ha már Tallinn, egyébként, akkor a rövid konklúzió az, hogy a tengerészeti múzeumba el kell (kell!) menni, mert ilyen interaktív helyet, ennyi hajóval, amikbe be is lehet menni, keveset látni, ellenben maga a város valahogy töredezett és csúnyácska. Persze valószínűleg a téli, szeles városnézés se billentette pozitív irányba az értékelésemet. Tartu azért sokkal szebb és pont most választották meg a második legélhetőbb városnak a hasonló méretű települések közül. Nem is csoda; szép, befogadható, borzasztó nemzetközi és kulturálisan nagyon gazdag. Ha kisvárosban laknék, ilyenben tenném.

Szeretnék majd nyáron is visszajönni és utazgatni a környéken, amikor az emberek egy kicsit jobban kinyílnak, a nappalok hosszúak és zöldek és részt lehet venni a legnagyobb ünnepen, ami a Szentivánéj.

Remélem, hogy az írásaimmal legalább egy kicsit sikerült mások érdeklődését felkelteni eziránt a szép kis ország iránt. Korábban én sem tudtam róla szinte semmit, de ha azt mondom, hogy megérte és egy csodás félévet töltöttem itt, aminek még vége sincs, akkor az egy visszafogott állítás. Gyertek ide minél többen, az észtek királyak!

Szerző: Sági Eszter
Képek: Sági Eszter

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001