Ha valaki egy varsói kirándulást szervez, valószínűleg mindig ügyel arra, hogy olyan napokon utazzon ki, amikor éppen a kedvenc múzeuma vagy kiállítása ingyenesen látogatható. Itt ugyanis a hét minden napján több múzeum állandó tárlatát is megnyitják mindenki előtt.

Így esett, hogy lengyelországi kalandjaim harmadik hetén már három múzeumba is ellátogattam: vasárnap a Varsói Felkelés Múzeumába, másnap a Polin – Lengyel Zsidóság Történetének Múzeumába, pénteken pedig a Lengyel Nemzeti Bank látogatóközpontjába. Bár tulajdonképpen mindegyik múzeum megérdemelne egy külön bejegyzést, most igyekszem röviden összefoglalni a látottakat.

Az ingyenes nap alkalmából persze a Varsói Felkelés Múzeumába is csak egy rettenetesen hosszúnak tűnő sor után lehetett bejutni – ami meglepő módon negyedóra után sikerült is. Bár rengeteg volt a látogató a tárlaton belül, mégis könnyen mozgott a tömeg a nagy tereknek köszönhetően.

A múzeum nem csak az 1944-es harcokat, de a világháború éveit is részletesen bemutatta: míg Magyarországot csak a varsói felkelés előtt pár hónappal szállták meg a Harmadik Birodalom csapatai, addig Lengyelország immáron lassan öt éve de facto nem létezett: 1939 szeptemberében az ország nagy részére bevonult a náci Németország, míg egy keleti sávot a Szovjetunió sajátított ki magának.

Mivel Varsó a német zóna része lett, a lengyel fővárosban a megszálló náci csapatok igen gyorsan berendezkedtek: az utcák német neveket kaptak, a lakosságnak német nyelvű iratokat kellett magánál hordania, a plakátoszlopok hirdetményei pedig németül, és kisebb betűkkel szedve lengyelül jelentek meg. Egy sor kiváltságot kaptak a németek a lengyelekkel szemben: külön kocsmáik és parkjaik voltak, külön villamosvonalon utazhattak, és nem a szűk fejadagokon kellett élniük.

A lengyel lakosság viszont még így is „jobb” életkörülmények között élt, mint a Varsó harmadát kitevő zsidóság. A két világháború között ez volt Európa „legzsidóbb” városa, a német megszállás után viszont egyből harmadrendű állampolgár lett 300 ezer zsidó lakos. Igen hamar kényszermunka-szolgálatra hívták őket, gyakoriak voltak a nyilvános pogromok, a gettóba zárt lakosság pedig éhezett az élhetetlenül alacsony fejadagok miatt. 1943-ban deportálták a zsidó gettó lakosságát a haláltáborokba, és csak pár ezer lengyel zsidónak sikerült megmenekülnie – ők a többségi lakossággal együtt vettek részt a német megszállás elleni szervezkedésben.

Röpiratokban buzdították a lakosságot a fegyveres ellenállásban való részvételre, még magyar nyelven is. 1944 augusztusában pedig eljött a pont, amikor Varsó lakói úgy érezték, kisöpörhetik a bukásra álló nácikat Lengyelországból. Két hónapon keresztül harcolt a város elszántan a németek ellen, azonban a túlerőt csak a Visztula túlpartján állomásozó szovjetek segítségével lehetett volna megtörni. Sztálin parancsára viszont a szovjetek nem mentek át a Visztulán – holott a Moszkvai Rádió is bőszen buzdította a felkelőket a harc előtt. Varsó segítség híján, két hónap után adta meg magát, a náci csapatok pedig porig rombolták a várost. Szinte nem maradt ép épület a világháború után – a lengyel főváros apokaliptikus állapotairól egy 3D-s filmet is levetítenek a múzeumban.

Míg a Felkelés Múzeuma egy délután alatt bejárható, addig a Polinra legalább egy teljes napot kell szánnia annak, aki részletesen el akar merülni a lengyel zsidóság ezeréves történetében. A múzeumba csütörtökönként ingyenes a belépés, de lengyel diákigazolvánnyal minden nap be lehet jutni 1 zlotyért. Nyolc nagy galériára osztották fel az egykori gettó helyén felépült múzeumot, galériánként bemutatva a lengyel zsidóság történetét a X-XII. századi betelepülésétől kezdve napjainkig.

A betelepülés ezeréves legendájából ered az intézmény neve is, ugyanis a vándorló zsidók nyugatról keletre menekülve egy erdőben találták magukat, ami azt suttogta: „Polin! Polin!” A szónak két értelme van a héber nyelvben: egyszerre jelenti azt, hogy „lakozz itt!”, és azt, hogy Lengyelország.

A tárlat részletesen is bemutatja, milyen kiváltságokban részesülhettek az itt letelepülő zsidók évszázadokon keresztül: „A Lengyel Királyság: a zsidók paradicsoma, ...a bevándorlók hazája” – írja több idézet is a falakon. Sérthetetlen jogosítványai voltak a zsidóknak a kereskedelem, a mozgás, és a vallásgyakorlás szabadságára, egészen Lengyelország XVIII. század végi felosztásáig – a három részre szakadt országban pedig igyekezett továbbra is összetartani a lengyel és a zsidó nép.

A Polin egyik jellegzetessége, hogy rengeteg felületet ad a látogatók kezébe – és olyan tudásanyagot halmoztak fel, amit öt óra alatt sem lehetett teljesen bejárni. Jó példa a részletesen kidolgozott felületekre az a berendezett utcácska, ami a két világháború közti időszak urbánus zsidó kultúráját mutatja be a politizálástól kezdve a kávéházakon át egészen a jiddis, héber és lengyel nyelvű zsidó sajtóig.

A harmincas évekbeli utcácska végül a megszállásba és a gettóba torkollik, és egészen egy auschwitzi gázkamra bejárati ajtajáig vezet minket. A világháború utáni szobákban pedig szó esik az Izraelbe történt exodusról, és a lengyel népi kommunista rezsim 1968-as antiszemita kampányáról is. Végül a rendszerváltás utáni lengyel-zsidó megújhodás kérdéseivel zárul a múzeum, ahova mindenképpen be fogok nézni még a következő hónapokban.

Ahogyan a Lengyel Nemzeti Bank látogatóközpontjába is: itt pénteken fogtuk ki az ingyenes napot a szintén Varsóban tanuló Zsoló barátommal, de két óra alatt csak a feléig jutottunk el a kétszintes tárlatnak. Egyenesen a pénz megjelenésétől kezdve járja be annak történetét a múzeum, a Polinhoz hasonlóan rengeteg interaktív táblával – és Kinectes játékokkal! A virtuális téren túl persze voltak valódi látványosságok is, mint az egyedülálló numizmatikai gyűjtemény, vagy a páncélterem, ahol életemben először fogtam a kezemben egy tömör aranyrudat – látszik, hogy majd’ összeroppantam a meglepően nagy súlya alatt.

Ahogy mondtam, bőven lenne még mit látni ezeken a múzeumokon belül is – miközben ez is csak három volt Varsó több tucatnyi kulturális látványossága közül. Nem is beszélve azokról a parkokról, amelyek most fognak csak kivirágozni; hiszen itt a tavasz, és egyszer majd itt is végre kisüt a nap!

Szerző: Körömi Csongor

Fotók: Körömi Csongor

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001