Az egyetemi oktatás továbbra is személyes formában zajlik a Missouri Southern State egyetemen. A záróvizsgákig még 3 szorgalmi hét van, ezért folyamatosan beadandókat és kisebb teszteket kell teljesítenünk – ahogy eddig nagyjából minden héten.
A szemeszter során korábban sikerült amerikaiakkal is barátkozni. A múlt hétvégét az egyik ilyen barátunknál töltöttük egy spanyol cserediák-társammal Jefferson City-ben, amely Missouri állam fővárosa, és Joplin-tól pár óra autóútra helyezkedik el.
Három napot töltöttünk itt vendégségben az amerikai lánynál. Jefferson City nem tartozik a legnagyobb városok közé, mégis több a szórakozási lehetőség. Hétvégi kikapcsolódásként jó volt ellátogatni egy másik városba is itt, Missouri államban.
Az amerikai lány készített nekünk igazi amerikai reggelit, majd kirándultunk a város melletti erdős részen, ahol túrautak vannak kialakítva és egész sokan járnak a természetbe sétálni, biciklizni. Este kipróbáltunk egy mexikói éttermet, ahol többen összegyűltünk – így megismerhettük a vendéglátónk barátait, családtagjait, később pedig a belvárosban töltöttük az este további részét – a fő utcán több amerikai bár található, élőzenével, karaoke-val.
A következő nap egy japán étterembe vittek el minket. Nagyon különleges élmény volt, a séf előttünk készítette el az ételt. Bár vannak amerikai éttermek, mégis nagyobb élmény egy másik nemzetiségű konyhát kipróbálni itt az államban (a helyiek is jobban preferálják).
Az igazi amerikai hamburgert is elkészítették nekünk, a kerti grillezés alkalmával, ami szintén finomabb és egészségesebb is volt, mint a hagyományos gyorséttermek menüi. Mi a spanyol lánnyal desszertet készítettünk – magyar palacsintát, ami más, mint az amerikai.
Az egyik napot városnézéssel töltöttük. Volt szerencsénk bejutni a Jefferson City Capitol épületébe, amely nagyjából egy kisebb parlamentnek felel meg. Egy kapcsolatnak köszönhetően bemehettünk több zárt helységbe is. Például oda, ahol az üléseket, vagy a sajtókonferenciákat tartják, és felmehettünk a kupola tetejébe is, ahonnan ráláttunk az egész városra.
Szuper kikapcsolódás volt ellátogatni Jefferson City-be, megismerni egy másik nagyobb várost, és új barátságokat kötni a hétvége alatt!
Szerző: Bíró Zita
Fotók: Bíró Zita
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramját is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.