A Missouri Southern State Egyetemen a legtöbben business, jogi, egészségügyi vagy média és kommunikáció szakon tanulnak, én személy szerint az utóbbi szak tantárgyaiból válogattam, ugyanis ez az eredeti szakirányom az otthoni egyetemen is.
Itt főként a gyakorlati tudásra helyezik a hangsúlyt, sokkal interaktívabbak az óráink, ráadásul mivel a média területeit is tanulmányozzuk, ezért stúdiógyakorlatunk is van. Kipróbálhattuk milyen lenne híradós riporterként dolgoznunk, de a háttérmunkálatokat is nekünk kellett csinálni, ami jó élmény és tapasztalat volt egyben.
A szemeszter végéhez közeledve egyre több projektmunkánk van, amikhez előadásokat vagy videókat kell készítenünk. Ezek a projektek jelentik a legtöbb pontot általában, ugyanis a félév során tanultak alapján készítjük el ezt a beadandót, ami tükrözi mennyire tudtuk elsajátítani és megérteni a szemeszter anyagát. Habár sok munkánk van vele, folyamatosan gyakorlunk is ezzel, ami segít majd könnyebbé tenni a záróvizsgákat.
A tanulás mellett múlt hétvégén Arkansas államban töltöttünk egy napot, az international club szervezésében. Bár átléptük az államhatárt, az úticélunk nagyon közel volt Joplinhoz – egy, a környéken híresebb túraútvonalat tettünk meg a többi cserediákkal. Később meglátogattunk egy légpuska múzeumot Rogers-ben, ahol teljes történelmi beszámolót kaptunk a múzeum egy munkatársától, így még jobban megismerhettük ezt a déliesebb kultúrát.
Egy másik programként a Joplinban lévő egyik hatalmas szabadtéri parkban grilleztünk szintén a club szervezésében, ahol hotdogot és hamburgert sütöttünk. Viszont voltak cserediákok, akik a kultúrájuknak megfelelő köretet vagy húsokat is készítettek a szabadban, hogy megkóstolhassuk mi is. A klub folyamatosan próbál programokat szervezni nekünk, ugyanis itt már szinte nyárias az idő – jelenleg minket is bevontak a szervezési folyamatokba, így a saját ötleteinknek megfelelően valósíthatjuk meg a programokat.
Szerző: Bíró Zita
Fotók: Bíró Zita
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramját is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.