Feltöltődés a vizsgaidőszakra
Péterfi Csaba

A héten sikerült az újrainduló vizsgaidőszak előtt még egy kicsit kiélvezni a várost, és szabadidős programokat szervezni.

Lisszabon azért is nagyszerű, mivel a sokadik sétát követően is képes újdonságot nyújtani, mindig elkápráztat. Mindez különösen nagy lelkesedéssel tölt el annak fényében, hogy a tanév végén még egy rövidebb ideig a városban maradok, így vendégül láthatom családtagjaimat is, minden bizonnyal nekik is hatalmas élmény lesz a környék megismerése.

185737694_471407210833361_5760628013943710343_n.jpg

A jó hangulat fenntartását és az optimizmust nagyban segíti az, hogy még sosem néztem ilyen letisztult vizsgaidőszak elé, hiszen a félév beosztása és a negyedéves szerkezet miatt csupán egyetlen tárgyból kell a szemeszter végén vizsgát tennem. Szerencsére ezen az órán is volt lehetőség évközi pontok és különböző feladatok segítségével megalapozni a teljesítményünket, így a végső vizsga mindössze a jegyem 50%-át fogja adni. Ilyen körülmények mellett igazán jó lehetőség adódik a kulturális lehetőségek kiaknázására, valamint kisebb búcsú bulik megtartására.

Ennek jegyében, a múlt hét kirándulásainak egyik fénypontja volt a közeli Sintra felkeresése, ahol a XX. század elején elűzött portugál királyi család mesés palotái találhatóak. A település számos patinás épülete közül is kiemelkedik a Pena névre hallgató palota, amely fantasztikus panorámájának, mesebeli kertjének és élénk színeinek köszönhetően számít különlegesnek.

185784099_509599823529359_1263566094675347016_n.jpg

Mindemellett ellátogattunk a város alternatív részébe, a hippinegyednek is beillő LX Factory területére. A helyszín koncepciójának lényege, hogy egy régen aktívan működő, azonban mára bezárt gyár területén alakítottak ki kézműves boltokat, kávézókat, valamint ideiglenes kiállításokat. Az LX Factory a szabad, fiatalos hangulata mellett amiatt is speciális, hogy kiváló rálátást biztosít a városképet meghatározó hídra, gyakorlatilag közvetlenül a pillérek alatt helyezkedik el. Ez is egy olyan különlegessége a városnak, ahova még szinte biztos, hogy visszatérek.

185476741_154977903252887_6094430267091146172_n.jpg

Sajnos, mint minden jó dolog, blogom is rövidesen véget ér, jövő héten érkezik utolsó bejegyzésem az ösztöndíjas időszak alatt. Tarts velem akkor is, hogy megtudd, milyen fő tanulságai és általános üzenetei vannak a kint töltött időszaknak!

Szerző: Péterfi Csaba

Fotók: Péterfi Csaba

VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramon is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr616562242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) advent (2) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) Christmas (1) christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (3) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) Honvágy (1) honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) Karácsony (2) karácsony (7) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nímes (1) Nimes (6) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokió (5) Tokio (1) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása