A hibrid oktatás sajátosságai és kalandozás Dél-Olaszországban
Béres Tünde

A héten az egyetemen az eddiginél is több feladatom volt, a csoportmunkák elkezdődtek, ami újabb ismerkedésre adott lehetőséget. Szeretek csapatban dolgozni, ami úgy még jobb, ha közben barátokat is szerezhetek.

A firenzei egyetemen hibrid oktatás van, és attól függ, hogy személyesen be tud-e menni a hallgató, hogy az adott hétre tudott-e helyet foglalni vagy sem. Eleinte megijedtem, hogy nem tudom megismerni az osztálytársaimat, ha nem sikerül bejutnom az intézménybe, de szerencsére pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Egy orosz lánnyal például többször ugyanabba a breakout roomba kerültünk az online órán, sokat beszélgettünk, majd a héten végre személyesen is találkoztunk, sőt, ezután együtt kezdtük el a csoportmunkát. Mivel a cserediákoknak több Whatsapp csoportot is indítottak a különböző diák szervezetek, így egymástól sokszor úgy kérünk segítséget, hogy nem tudjunk, a másik hogyan néz ki. Több olyan szituációba keveredtem, amikor az órai csoportmunkán derült, ki, hogy már az adott személlyel többször beszéltünk chaten, de most találkoztunk először személyesen. Több vicces és meglepő helyzetet hozott a személyes és az online egyetemista lét, de ennek is megvan a varázsa. Ezen a héten is igyekeztem több mindent elintézni az egyetemen, mert hétvégén Dél-Olaszországba kirándultunk, amit már nagyon vártam.

kep6.jpg

Három napot töltöttünk Dél-Olaszországban, ahol meglátogattuk Nápoly, Salerno, Amalfi, Positano és Pompei településeket. A meglehetősen mozgalmas hosszúhétvége után kijelenthetem, hogy megérte az időt, a pénzt és a fáradtságot rászánni, teljesen elégedetten tértem haza. Amit eddig hallottam az Észak- és a Dél-Olaszország közötti kulturális és életvitelbeli különbségekről, azokat a tapasztalataim alapján alátámaszthatom. A déli olaszok tényleg hangosabbak és temperamentumosabbak, a közlekedési káoszról ne is beszéljünk. Az úton átkelni minden egyes esetben felér egy mutatvánnyal. A legnagyobb káoszt Nápolyban tapasztaltam – amiről olvastam is korábban –, de megélni tényleg egy sokkhatás volt.

A kis utcákon a közlekedés elképesztő, bármely pillanatban megjelenhet egy motoros vagy egy autó és persze nincs járda sem, ahova lehúzódhatna az ember. Meg kell még említenem az ablakokba kiteregetett ruhákat, amik megadják a dél-olaszországi utcák hangulatát.

kep7.jpg

Az indulás előtt elmondták, hogy mindenki hozzon fürdőruhát, mert Positanoban strandolásra is lesz lehetőség. Az indulás napján Firenzében 8 fok volt, így nevetve raktam be a fürdőruhámat is a hátizsákomba. El nem tudtam képzelni, hogy másnap a Földközi-tengerben fogok fürdeni, pedig így történt. Igaz, reggel még ott is kabátban indultunk el, de délben olyan meleg volt már, hogy a strandon napoztunk és úsztunk egyet a tengerben. Számomra ez az időjárás követhetetlen volt, de nagyon élveztem, hogy még az évben utoljára strandolhattam.

kep8.jpg

Salernoban volt a szállásunk, így esténként ott is szét tudtunk nézni. Mindenkinek nagyon tetszett, mert olcsóbb, mint az Amalfi partszakasz városai, nagyon hangulatos kis utcái vannak, valamint gyönyörű kilátás nyílik a tengerre. A szombati napon ebből a szép városból indultunk el az Amalfi parszakasz felfedezésére komppal. Nagy meglepetésünkre még delfineket is láttunk, mert a hajónkhoz közel jöttek, hogy játszhassanak a komp által vetett hullámokkal.

kep9.jpg

Az első megállónk Amalfiban volt, majd ugyanúgy komppal tovább mentünk Positanoba. Mindkettő városban volt szabadidőnk szétnézni és felkeresni a főbb látnivalókat. Az utolsó komppal már sötétben érkeztünk vissza, ami szintén nagy élmény volt, mert még sosem hajóztam este a tengeren.

Az utolsó nap Pompei történelmi városát látogattuk meg, ahol idegenvezető segítségével fedeztük fel a romokat és járhattuk be a város nagy részét. Most a szemem előtt is megelevenedtek azok a dolgok, amiket eddig csak a tankönyvekben láttam. Nem mindennapi látvány Pompei romjai háttérben a Vezúv vulkánnal!

kep10.jpg

kep11.jpg

Összességében ezt a hosszúhétvégét is nagyon élveztem, és úgy érzem, hogy mindenféleképpen visszamegyek Dél-Olaszországba felfedezni a többi gyönyörű várost is.

Szerző: Béres Tünde

Fotók: Béres Tünde

A Világegyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramját is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr6116729090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) advent (2) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) Christmas (1) christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (3) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (7) Karácsony (2) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nimes (6) Nímes (1) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokió (5) Tokio (1) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása