Most, hogy már egy hónapja megérkeztem, gondoltam illene hírt adnom arról is, hogy mivel foglalkozom két városnézés és egy jó pizza között. Akármilyen hihetetlen is, egyetemre járok (tudom most megleptelek). Összesen öt kurzust és egy nyelvórát vettem fel erre a félévre az otthoni óráim mellett. Látom ahogy legyintesz, „Hat óra, az semmi” – csakhogy Padovában minden tanárunkkal hetente kétszer is van alkalmunk randevúzni. Ha pedig számolni kezdünk mindjárt kiderül, hogy közel annyi órát töltök itt az egyetemen, mint amennyit otthon is kellene, csak némileg jobb eloszlásban, ugyanis jelentősen kevesebb lyuk tarkítja az órarendem.

Az evolúciós pszichológia rögtön felkeltette az érdeklődésemet, hiszen ez a terület a pécsi képzés kuriózuma, ugyanakkor – és most minden tanárom fülét kéretik becsukni – nem tartozik a kedvenceim közé. Azonban kíváncsi voltam, hogy ennyi pécsi fejtágítás után, vajon mit tud majd nyújtani ez a kurzus. Talán egy új kritikai nézőpontot? Vagy marad minden a régiben? Egyelőre azt mondanám, hogy mindkettő és egyik sem, de egy dolog biztos, a professzor zseniális figura, így nem érdemes lemaradni az óráiról. 

Aztán ott van a fejlődéstani kognitív idegtudomány. A fejlődéslélektan szintén nem a szívem csücske (jogos a kérdés, hogy akkor tehát mégis mit szeretek, de ne szaladjunk ennyire előre), ugyanakkor a kognitív megközelítés mindig könnyedén megragadta a figyelmemet. Ebből a tárgyból egyébként már meg is tettem néhány lépést az abszolválás felé. Az élmény még friss, legalábbis részben, ugyanis ma délután sikerült túlélnem az első padovai prezentációmat, emellett pedig egy rövid zárthelyit is írtunk már korábban. A prezentáció kapcsán éreztem először, hogy időnként milyen nehéz dolgunk is van, amikor az ösztöndíjas időszak során menet közben kell bekapcsolódnunk egy már összeszokott évfolyam életébe. Hiába kedvesek és segítőkészek az olasz hallgatók, nincs egyszerű dolgod, ha úgy kell partnert találnod magadnak a prezentációhoz, hogy senkit sem ismersz (megsúgom, azért sikerült). 

Nem is olyan régen bekönyörögtem magam a klinikai neuropszichológia órára is, ami igen kellemes meglepetésként ért, és ugyan még csak 2-3 órán vettem részt, úgy érzem máris igen sokat tanultam. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy félig-meddig egy időpontban van az evolúciós pszichológiával, így többnyire még az óra vége előtt ki kell osonnom a teremből nehogy lemaradjak az evolúciós pszichológia rejtett izgalmairól. És - ha már így áteveztünk a neuropszichológia vizeire - itt említeném meg az idegtudomány legújabb trendjeivel foglalkozó kurzusunkat is. Az órák jelentős részét ugyan a megértésért folytatott küzdelmeim teszik ki, ugyanis sem az angoltudásom, sem pedig az elméleti ismereteim nincsenek azon a szinten, hogy könnyen áthidaljam ezt a problémát, ugyanakkor az, amit értek, csodálatos.

Olyan a neuropszichológiában használatos eljárásokról és eszközökről beszélünk, amelyekről nehéz elhinni, hogy nem egy jól megtervezett sci-fi regény lapjairól kerültek ki. 

A végére hagytam a legizgalmasabb előadást, ahol elsősorban a kognitív pszichológiával kapcsolatos kutatásmódszertant szedjük darabjaira. A kurzus döcögősen indult és biztos vagyok benne, hogy az első alkalmak során tárgyalt statisztikai alapismereteknek köszönhetően gyorsan a felére csökkent a hallgatók létszáma. De megérte maradni, jelenleg olyan dolgokat tárgyalunk, mint a vizuális észlelés, figyelmi folyamatok és memória működés.

Csupa izgalmas téma, amelyek már az alapképzésem során lenyűgöztek, és bár a kedvenc pécsi oktatóimmal nehéz felvenni a versenyt ezen a területen, a tanár úr egyelőre jól állja a sarat.

Szerző: Bali Cintia
Fotók: Bali Cintia

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD.