Van egy házivulkánunk!
Duray Csilla

Az első viking telepesek nagyjából a magyar honfoglalás idejében érkeztek a tűz és jég országába. Több, mint 1120 évvel később, január elején én is követtem őket 4 hónapra: májusig a vidéki Bifrösti Egyetemen folytatom tanulmányaimat.

Izland számomra már nem egy teljesen ismeretlen hely. Még 2017-ben a szigeten töltöttem 2 hetet egy nemzetközi cserkésztalálkozó keretein belül. Láttam már izlandi banánt, fürödtem meleg vizű folyóban és sátoroztam a 2010 óta jól ismert Eyjafjallajökull árnyékában. Azóta vágytam vissza a szigetre. Gyűjtöttem a körbeutazásra, a falamra ragasztott térképen pedig összeszedtem azokat a helyeket, ahova érdemes elmenni, ha újra ott leszek.

1_1_nyari_kirandulas.jpg

De mégis, hova nem érdemes ellátogatni? Az izlandi táj változatos, nagyrészt érintetlen és mindenhol lenyűgöző. Reykjavík egyszer hóviharral fogad, egyszer szikrázó napsütéssel. Az utakat hol lávasivatag, hol a végtelen vad óceán, hol legelésző izlandi pónik, hol pedig havas hegyvonulatok és erdők kísérik. Izland a januári minimalizmusával pillanatokon belül újra belopta magát a szívembe.

1_2_hraunsnefsoxl_hatterben_a_hazivulkanok_es_az_egyetem.JPG

Bifröstben („bivrözst”, ahogyan a helyiek ejtik) naponta nagyjából 40 emberrel találkozom. Ez nagy kontraszt Pest forgalmas utcáihoz képest, és nagy felüdülés is. A körúti villamosokat napi kirándulásokra cseréltem: hol a „házivulkánunkat” mászom meg, hol a lávamezőn sétálok végig a közeli vízesésekig. Arra számítottam, hogy jobban meg fog viselni a későn kelő Nap, de ha sokáig alszik az ember, alig tűnik fel. A cserediáktársaim nagyon jófejek, összesen 25-en vagyunk. Az egyetem melletti házakban lakunk. Napközben közösen tanulunk vagy főzünk, este a közösségi térben filmezünk, biliárdozunk és beszélgetünk. Igyekszem minél több nyelven megszólalni, miközben szorgosan tanulom az izlandit.

1_3_sarki_feny_futas.jpg

Az izlandit első benyomásaim szerint "magyarosan" kell kiejteni, azaz a kiejtés szerinti írásmód elve érvényesül, kivéve néhány betűt, azt meg kell tanulni. A đ úgy hangzik, mint például az angol “father”-ben a th, a þ pedig úgy, mint a th az angol “thunder”-ben. Valamiért az au-t öj-nek kell ejteni (pl. hraun - láva = [hröjn]), a dupla l-t tl-nek (pl. jökull - gleccser = [jökutl]), a hn-t meg leginkább hapcizva (pl. hnetu - mogyoró). Nem mindig találni benne logikát, de annál viccesebb. A híres vulkán neve (Eyjafjallajökull) már megy, legalábbis izlandi diáktársaim elégedetten bólintanak, amikor kimondom. Az izlandi órám egyébként nem csak a nyelvről, hanem a történelemről és a sagákról is szól, és eszméletlen izgalmas!

Az izlandiak nagyon kedvesek és segítőkészek. Az egyetemen például bármikor csinálhatunk magunknak kávét vagy teát, a bulikon ingyen van az izlandi sör (különben nagyon sokba kerülne), ha pedig hiányzik valami a konyhánkból, napokon belül vesznek nekünk például egy új serpenyőt.

1_4_skogafoss.jpg

Izland nagyjából 350 ezres lakossága több, mint 2,5 millió turistát fogad évente, azonban természeti értékeinek megfelelő óvására a turizmus hirtelen fellendülése miatt még nincsen felkészülve. Sokan alábecsülik az izlandi időjárást, és minden figyelmeztetés ellenére akár hóviharban is útnak indulnak, pluszmunkát adva a helyi katasztrófavédelemnek. Emiatt különösen fontos, hogy felelősen utazzunk az országban, hogy betartsuk a figyelmeztetéseket (az utazáshoz túl szeles időjárást a en.vedur.is oldalon jelzik, az autóutak minőségét pedig a road.is oldalon követhetjük figyelemmel), és hogy csak a kijelölt ösvényeken menjünk, ezzel is óvva a sziget vegetációját.

De ha mindezt figyelembe vesszük, és elég réteges, szél- és esőálló öltözékkel indulunk útnak, lenyűgöző tájaknak lehetünk szemtanúi: hol legelésző izlandi pónikkal, hol a fjordok havas hegyeivel, hol pedig vízesésekkel, vagy a vad óceánnal tarkítva. Ilyenkor még mindig nehéz elhinnem, hogy ez nem egy álom, és hogy valóban itt vagyok!

Szerző: Duray Csilla

Fotók: Duray Csilla

VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr8915491016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) Advent (1) advent (2) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) christmas (1) Christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (3) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung Palota (1) Gyeongbokgung palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) Honvágy (1) honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) Karácsony (2) karácsony (7) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milano (2) Milánó (5) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nimes (6) Nímes (1) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) párizs (2) Párizs (4) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokio (1) Tokió (5) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása