A legutóbbi posztot vagy három-négy hete, még március közepén fogalmaztam meg. Azonban ahogy azon gondolkozom, mi történt velem az elmúlt hetekben, nagyjából arra jutok, hogy ugyanúgy teltek, mint az eddigiek. Főleg eseménytelenül, távoktatással, távmunkával és internetfüggőséggel telítve.

Utóbbi kapcsán kiemelhetném azt a hétvégét az eseménytelen napok sorában, amikor jó időre elment a wifi a koliban. Akkor az apokalipszis beállta egészen közelinek tűnt, de tulajdonképpen nem is jött rosszul, hiszen egy időre kikapcsoltam magamat mindenből, és elkezdtünk beszélgetni, főzőcskézni a lakótársaimmal. Persze a járványhelyzetre tekintettel erősen javallott a kollégiumon belül is egymás társaságának a kerülése – de ha egymásra vagyunk utalva, mégis kikkel töltsük az időnket?

Jozéval, a portugál szobatársammal is lassan annyi időt töltök egy légtérben, mint eddig soha senkivel. Persze az együttlét néha nehézségeket is okoz, például amikor megismerjük egymás zenei ízlését, amit az ő esetében igen nehéz elviselni, a romantikus latin popballadáktól kezdve a torokszakadásig tomboló metálig. De a társbérlet hoz magával szép dolgokat is – nemrég például Jozé kiskertet ültetett az ablakpárkányban, a beültetett napraforgók és salátalevelek pedig kezdenek szépen lassan kihajtani. Vagy ott vannak a nagy közös étkezések, ahol a portugál szakácsmester hol egy csirkés spagettit, hol egy ezerféle hússal megtömött nagyszendvicset készít a kollégiumban ragadt baráti társaságunknak. 

Egyre szigorúbb viszont az élet a kollégiumon kívül: a boltokba már csak kasszánként három embert engednek be, ami embertelen sorokat okoz a szupermarketek előtt. Egyelőre még nem kötelező mindenkinek maszkot hordania, de húsvét után itt is ez lesz a szabály – én azonban már elővigyázatosságból, szüleim jótanácsára maszkban járok mindenhova. Már ha járnék bárhova, hiszen ugyan a tavasz gyönyörű, és itt is jönnek már a húszfokok, de a maszkon belül erősebben érzem sajnos a szájszagomat az évszak ezer illatánál.

A bezártságban megszaporodtak a videóchatek is: barátokkal, kollégákkal, diákszervezeti vagy szakkollégista spanjaimmal, akik közül páran most, ezekben a napokban utaztak volna ki hozzám. Nagy szívfájdalom ugyan, de ha most jöttek volna, nem tudnék mutatni nekik semmit a város kocsmáiból, sem más kulturális nevezetességeiből, és még a koliba se tudtam volna beengedni őket.

Nagyon sokat beszélek a barátaimon kívül a családommal is, akik azért két hónap távollét után már eléggé hiányoznak. Nem csak a húgom meg a szüleim, de a nagyszüleim is, főleg, hogy most ők vannak kitéve leginkább a járványnak. Az idei lesz az első húsvét, amit nélkülük töltök majd – de majd veszek magamnak csokitojást, kalácsot, tormát meg sonkát, és majd utánanézek, hogy és mint kell ezeket megfőzni. Meg persze majd videotelefonálok mindenhova a hétvégén, és reménykedek abban, hogy a május végi születésnapomra majd tényleg haza tudok látogatni. Meglátjuk.

Szerző: Körömi Csongor

Fotók: Körömi Csongor

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001