Amikor Lilla barátnőm tavaly ilyenkor Franciaországba készülődött ösztöndíjasként, mi már nagy gondolkodásokban voltunk, hogy milyen ajándékkal búcsúztassuk őt. Mindenképpen valami személyeset szerettünk volna adni, így végül dátumokkal felcímkézett borítékokat kapott, amelyekben minden alkalommal egy-egy üzenet, levél, kép vagy idézet rejtőzött. A héten azt osztom meg veletek, hogy nekem milyen játékkal készültek a barátnőim.

Az előző félévekben már többféle ajándékot készítettünk közösen akkor, amikor valaki külföldre ment, vagy éppen csak kiköltözött a kollégiumból, így el kell ismernem, hogy a lányoknak nem volt egyszerű feladatuk, amikor nekem kellett kitalálniuk valamit. Az augusztus 20-i hétvégét megelőző csütörtök volt az utolsó nap, amikor mindegyik szobatársammal még találkoztam, hiszen a hosszú hétvége miatt volt, aki hazautazott, én pedig egy áttáncolt este után mehettem összepakolni az életemet a következő pár hónapra.

Elég értetlenül néztem rájuk, amikor átnyújtottak nekem egy – mára már kissé viseletes – pakli kártyát, amelyet tilos volt addig kinyitnom, amíg Milánóba nem érek. Bevallom, hogy ez a része volt a legnehezebb, hiszen amíg el nem kezdődött a játék, addig nem teljesen értettem, hogy mit kell pontosan majd tennem ezzel.

Végül aztán augusztus 21-én minden értelmet nyert, hiszen ekkor elolvastam az első lapot, a játékszabályt, ami így szólt: „Állíts be egy emlékeztetőt minden 3. estére! Ekkor megnézheted a következő kártyát.” Ettől a pillanattól kezdve tehát három naponta kapok egy-egy feladatot, kihívást vagy üzenetet a lányoktól, minden harmadik nap reggel izgatottan várom, hogy milyen terveik vannak velem a barátaimnak a közeljövőre nézve. A kártyák jönnek velem minden többnapos kirándulásra is, ezért a külföldi félévem felén túl már kicsit meggyötörten várják sorukat a még hátralévő lapok.

A kártyák egyébként tényleg elég sokszínűek: néhány közülük feladatot tartalmaz, minthogy el kell hagynom Milánó területét, és térkép nélkül kirándulni egyet, vagy éppen pizzát kell ennem, netán befonni a hajamat egy napra (vagy pont másét befonni). Mások viszont inkább kedves üzenetek vagy emlékeztetők: van, amelyik arra emlékeztet, hogy ne hagyjam el az órámat (miután a nyáron ez sajnos megtörtént...), vagy ami arra biztat, hogy vágjak bele abba, amibe szeretnék. De mindezeken felül kellett nekem is írni másnak hasonló kártyát, megtanulni olaszul káromkodni, sőt kaptam róluk is képet a múltból, amikor éppen a lapokat készítették.

Amit pedig nagyon élvezek, hogy a lapokat a szobám dekorációjaként is fel tudom használni, jelenleg a szekrényem ajtaját díszítik a már megnézett kártyák: a két szélső szárnyon szerepelnek azok, amelyeket már teljesítettem, középen pedig azok, amelyek még várnak a sorukra. A dekorálás segít abban, hogy még otthonosabbá tegyem az egyébként kissé komor kollégiumi bútorokat, és ezek ráadásul emlékeztetőként szolgálnak arra, hogy mennyi minden történt az elmúlt három hónap alatt, és mennyi minden fog még a következőkben.

A pakolós bejegyzésemben már említettem, hogy jó érzés, ha van velünk valami otthonról, hiszen enyhíti a honvágyat és segít abban, hogy könnyebben berendezkedjünk a félév alatt. Számomra ezek a kártyák pont ugyanezt jelentik: várom, amikor elolvashatok egy újabbat és egy különleges formája annak, hogy kapcsolatban maradjak azokkal, akik most nincsenek itt velem.

Szerző: Tóth Dorina

Fotók: Tóth Dorina

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD.